Pár gondolat kezdésnek

Ha úgy tűnik nincs értelme az életnek, hát adjunk neki. Ha igaz az, hogy ami benn az kinn, és, hogy amilyennek a világot látjuk, olyanná is tesszük, akkor igaz kell legyen az az elképzelésem, hogy csak akkor lesz értelme az eseményeknek számunkra, ha úgy fogjuk fel. 


Az igazság az, hogy meglehetősen eltévedtem. Egyszer csak oda jutottam, hogy mérthetetlenül boldogtalan vagyok, és nem birom elfogadni azt az életvitelt, ami nekem jutott. Egy gyorséttermi dolgozó voltam, albérletben laktam, csak ismeretlen ismerősök vettek körül. 

Hosszú számvetés következett, hogy rájöjjek mi is történt velem. 

Egyszer csak gyanússá vált a helyzet; - mintha pont olyan volna az életem, amilyet gyermekként SOSEM akartam.
                                                               - mintha pont olyan volna, amilyent már felnőve és kilépve a nagybetűsbe, az ideálisnak tartottam. 

Létezik, hogy gyerekként tisztábban láttam azt, hogy miről kellene szóljon az élet, csak útközben elfelejtettem a valódi értékeket? Létezik, hogy az elmém átvette az uralmat felettem, és én csak átéltem a történeteket amiket irtak a gondolatsorok?

Bátortalanul merészelem megadni én a kérdéseimre a válaszokat, mert úgy érzem, mintha más engedélye kellene ahhoz, hogy meghatározhassam önmagam a világban. Mintha nem volna jogom ahhoz, hogy magamba tekintsek, és megtudjam a válaszokat és rájöhessek végre, ki is vagyok és mit is keresek itt. 

Úgy érzem valamikor valaki vagy valakik éket vertek belső világom és az elmém közé, hogy tudatlanul bolyongva, úgy éljem le az életem mint egy átlagember. 

Ebben a blogban irásba öntöm azt a sok-sok gondolatot, amit a saját belső világommal és eddigi életutammal kapcsolatban felismertem az elmúlt 3 évben. Remélem, hogy ha valaki olvassa e sorokat, arra sarkallja majd, hogy ő is hasonlóképpen tegyen, hogy minél több ember induljon el a Tudatositás útján. Mert hiszem, hogy minél inkább tisztában vagyunk Önmagunkkal, annál jobb emberi kapcsolatokat is tudunk kialakitani egymással. 

Előre is Köszönöm a figyelmet :) ui.: a hosszú "i" nem létezik ezen a billentyűzeten, úgyhogy sorry érte :)

Megosztás a facebookon

Egy kivülről ható, nagy személyiségformáló tényező. Pusztit-e, vagy épit, attól függ, hogy gondolunk rá.

Megszeretni valamit vagy valakit, majd rájönni, hogy elfogom vesziteni, mert itt minden múlandó. Minden átalakul, esetleg eltávolodik, majd teljesen eltűnik, vagy megszűnik létezni abban a formában ahogyan szerethető volt számomra.

Úgy vélem, ez volt az egyik lényeges gyerekkori felismerésem, ami nagyban befolyásolta a későbbi életutamat. Az első ennek a Ténynek a felfogása volt, amit az erről alkotott elképzelés követett, majd jött az abból adódó vissza-reakcióm a világba. Ez a reakció pedig következményeket hozott vissza az életembe.
Egy barátomtól olvastam a következőt ami ilyen témánál mindig eszembe jut: - Minden belőlem indul ki, és hozzám tér vissza. Avagy a pillangó hatás effektus, vagy a facebookon keringő dominós fotó, ahol az emberke a körbeállitott dominókockák közt ül, meglöki a tőle jobbra eső elsőt, és ahogy végigdőlnek, az utolsó balról rá fog esni. 

Amikor a múlandóságról alkotott fogalomrendszerem vizsgáltam, arra a következtetésre jutottam, hogy emiatt elég gyorsan elzártam magamban a szeretet útját. Úgy látom, én a következőképpen határoztam meg a jelenséghez való legcélravezetőbb viszonyulást: Jobb nem megszeretni a dolgokat, mert úgyis jön majd valaki, aki elveszi, bántja, elveszitem, elmegy, elpusztul. 

Természetesen ettől függetlenül nem tudtam nem megszeretni a dolgokat, inkább úgy látom, egy lassú folyamatként alakult úgy, hogy eljutottam odáig, hogy már nem tudtam azt mondani, hogy valamit is szeretnék. 

A múlandósággal szemben folytatott ellenállásom egyik eszközévé vált a ragaszkodás, a birtokolni akarás. Ez tárgyak gyűjtögetésében öltött testet, vagy emberi kapcsolatok kényszeres megtartani akarásában. Igy nem tudott új bejönni, rabja lettem a múlékonynak.

Most úgy gondolom, a múlandósággal való együttműködést kellene megtanuljam az elfogadás és elengedés képességekkel.
De ez igy nem minden. Az elém kerülő dolgot meg kell tanuljam úgy megszeretni, hogy ha eljön az ideje tovább is tudjam engedni. Azthiszem ebben segit az embernek a Hála érzése. 

Megosztás a facebookon